Veress Gizella, szül. Gecse Gizella.
Született Brassóban, 1926. május 22-én
Elhunyt Stockholmban, 2022. január 28-án

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy életének 96. évében rövid, de súlyos szenvedés után drága Gizkánk január 28-án hajnalban örökre távozott közülünk. Gyászolják fia, Aladár, lánya Mária-Magdolna, unokái: Indira, Ágota, Krisztina és Márk, dédunokái: Márton, Hunor, Theodor, Viktor, Lovisa, Ellinor és Edith, valamint további hozzátartozói és távolabbi családtagjai.

Veress Gizella (1926-2022)
Ha röviden jellemezni akarnám Gizkát, egy szó is elég lenne: családközpontúság. A családra irányult minden gondolata, családjáért élt és dolgozott egész életében. Józan ítélőképessége, rengeteg élettapasztalata és korlátlan segíteni akarása folytán mindenkor támaszunk volt nehéz helyzetünkben, de jó volt vele osztozni az örömökben is. Küzdelmes gyerekkora ellenére derekasan helyt állt az életben. A semmiből is képes volt számunkra élhetővé varázsolni a világot. Példás családanya, remek háziasszony és megbecsült, szeretett munkatárs volt. Aktív nagymamaként részt vett unokái nevelésében, ellátásukról gondoskodott, erre azokban a nehéz időkben bizony nagy szükség volt. A kitelepedésünkkel kapcsolatos zűrzavarban is megőrizte higgadtságát. Egy hadvezér veszett el benne, így éreztük időnként.
Családja mellett a magyarsága volt számára a legfontosabb. Dél- Erdélyben a Trianon utáni magyargyűlölet közepette nőtt fel, megtapasztalva és látva annak megnyilvánulásait. A magyar történelem, amit az erdélyieknek nem tanítottak, mindig érdekelte, szívesen olvasott erről, és szerette, ha felolvasok neki régi krónikákból, leírásokból, különösen, ha azok szülővárosáról, Brassóról szóltak.
Szeretetre éhes, tevékeny, hasznos, ezek a jelzők is illettek rá. Akkor volt elemében, amikor a család összegyűlt, és köztünk lehetett. Ha gondoskodhatott rólunk. Azt viszont nem szerette, ha terhére van másoknak. Nehezen viselte el, hogy testi gyengesége folytán segítségre szorul, épp ő, aki folyton másokat segített.
Utolsó pillanatig is ép elmével, józanul ítélte meg a helyzetét. Látásának, hallásának fokozatos romlása miatt egyre inkább beszűkültek a lehetőségei, különösen azóta, hogy a mozgás is mind nehezebbé vált számára. A járvány kitörése előtt még nagyon szeretett kimozdulni otthonról, nem hagyott ki egyetlen családi rendezvényt sem, de koncertre, rendezvényekre, templomba is eljárt, kirándulásokon is részt vett, ha alkalma nyílt rá. Különösen szerette a közösen ünnepelt karácsonyokat, a születésnapokat. Az ünnepi asztalra kerülő finomságok nagy mestere volt, és amíg bírta, ő maga készítette el ezeket, bár az utolsó években már inkább csak irányította a sütés-főzést. A főzésben senki nem múlta felül. Minden tökéletes volt, amire rátette a kezét. Ugyanígy volt más dolgokban is, például nagyon ügyesen kötött, aminek gyakorlati hasznát vettük mindannyian. A dédunokáinak is kötött bébiholmikat, amíg az egyre romló látása és fájó keze engedte.
A tárgyakhoz nem ragaszkodott. Megtanulta, hogy az életben nem ezek a fontosak, hanem az emberek. Együtt lenni, egymást segíteni, együtt sírni-kacagni. Ezek a lényeges dolgok. 
Szerette a játékot, a fejtörőket, a társasjátékokat. Míg jól látott, olvasni is szeretett, de a napi hírek, az időjárás, a sporteredmények és a politika is érdekelték. Rendkívüli számmemóriája volt, szinte hihetetlen, hogy ez egészen idős koráig megmaradt. Élményeiről szívesen mesélt. Volt is mit. Sokat utazott, még akkor is, amikor egy nyugati út másoknak csak álom volt. Megengedték, hogy a külföldön dolgozó fiát meglátogassa. Ali bejárta fél Európát, és ő szinte mindenütt meglátogatta. Mindenhol feltalálta magát, még ott is, ahol a nyelvet sem ismerte. Alaposan kihasználta az utazásait, elment mindenhová, ahová csak lehetett, megnézett minden néznivalót, hogy aztán nekünk, akik nem mehettünk, részletesen beszámoljon.
A járvány kitörése után nehezen szokta meg, hogy hosszú hónapokig nem találkozhattunk, de a személyes együttlétet valamelyest pótolta a napi többszöri telefonbeszélgetés. Ilyenkor gyakran faggattam az életéről, sok-sok részletet megtudtam, amiről eddig nem beszélt. Lassan összeállt egy regényre való történet. Gizka élete. Kilencvenhat év. Közel egy évszázad.
Mindent összevetve szép élete volt, mert családja közelében lehetett mindvégig. Még utolsó napjaiban is találkozhatott szerettei közül néhánnyal, és telefonon is sikerült mindenkivel beszélnie. Épp csak halála pillanatában nem volt mellette senki. Azt mondták, elaludt. Bizonyára így is történt.
Drága Gizkánk, legyen békés az örök pihenésed.

(Veress Mária Magdolna)